LélekértŐ
Drága Lélek, Drága Útitárs!
„KI VAGYOK ÉN?”
Azt hittem, az állatokkal kezdődött, és tényleg, de az első meghatározó és életre szóló legfontosabb kérdés Irina életében 7-8 évesen érkezett meg számára. Ez a „KI VAGYOK ÉN?” kérdése.
6 évesen készült egy fotó rólam és az elsős osztálytársaimmal az
akkori nagyszobában az első szülinapi zsúromon, amire nagyon készültem, és nagyon meg akartam felelni mindenkinek is. Azt akartam, hogy különleges legyen, de az utolsó pillanatban úgy döntöttem, hogy mégis csak maradok átlagos 6 éves.
Majd 1-2 évvel később egyedül ugyanabban a szobában azt a fényképeket nézegettem. Imádtam régi fotókat nézegetni egyedül; mindig anyut kértem meg, hogy vegye elő nekem őket. Akkor is ez volt, nézegettem, „tanulmányoztam” őket, de főleg azokat, amelyeken ott voltam, melyeken szerepeltem. Néztem a babakori arcomat, szemeimet, durci biggyesztős számat és igyekeztem valahogy „kommunikálni” az akkori énemmel, majd egy későbbi énnel a bölcsiből, majd óvodából, de sosem kaptam választ a fotókból. Mintha egy várakozó állásponton maradtam volna mindig. Olyan idegen volt az összes „Irina” a fotókon, mintha egy másik valaki nézett volna vissza mindig.
Nem tudtam azonosulni „Irinával”, pedig éreztem, hogy az, aki nézi, nézegeti a fotókat, az mindig ott volt velem, még babakoromban is, a bölcsiben és óvodában is. Az a valaki mindig ott volt, és maradt velem, és most is itt van velem mindig. Az a nézőpont (?) mindig velem volt, az a nézőpont most is velem van… Ugye Te is ismered Őt?
Ahogy néztem azt a bizonyos színes képet, hirtelen beugrott az, hogy én lehetnék akár az a másik gyerek a fotón, lehetnék Szilvi, lehetnék Andi, akár Norbi is a fotóról, és kezdtem felismerni, hogy tulajdonképpen mindenki lehetnék a fotón, lehetnék a másik és nem Irina, de Irina is lehetek, meg a másik is, talán egyszerre is, de egyik sem… Ott, akkor mintha felemelkedtem volna a térből és köddé vált volna körülöttem minden, és csak ez az egy kérdés létezett, az a kérdés, hogy akkor KI VAGYOK ÉN? Hiszen lehetnék ő is, ő is, meg ő is…
Abban bíztam, hogy ezzel az óriási felismeréssel, ezzel a tüzes, heves, felforgató élménnyel mehetek anyuhoz, és ő biztos választ fog adni nekem. DE nem kaptam választ heteken keresztül, csak azt, hogy Irina vagyok. Én meg ragaszkodtam ahhoz a kérdéshez, hogy „Tulajdonképpen ki vagyok én?”. „Nem igaz, hogy nem érted, nem értitek ezt a kérdést…” Értem én, hogy Irina vagyok, de úgy igaziból, ki vagyok én? De Anyu, tudod, hogy értem! Úgy értem, hogy KI VAGYOK ÉN?” Ezzel nyaggattam anyukámat, és még ki tudja kiket, de a válasz, amire vártam, kintről sosem érkezett meg. Majdnem pszichológusi látogatás lett belőle… Persze nem értettem akkor, mi lehet a baj ezzel a kérdéssel és értetlenül álltam a téma előtt.
Irina egyszerűen csak nem értette, hogy mit nem értenek a kérdésen, mit nem lehet érteni azon, hogy „Ki vagyok Én?”.
Aztán itt maradt velem ez a kérdés a mai napig… Ez a legfontosabb számomra, és ezért csinálom, amit csinálok. Magamért, másokért, mert ez az elsődleges kérdés az életben, az életemben… Nekem ez az első.
És így született meg bennem a „Ki vagyok Én?” kérdése…
Történetem
Tajti Irinának hívnak, és 2010-ben léptem tudatosan az önsegítés, önfelfedezés, önmegismerés útjára. Sokféle módszert kipróbáltam, elsajátítottam, éltem elvonulva, kivonulva a világból, s mégis a lelkem küldetését tudatosan a Mesteremnek és az Integrált Energia Technika (IET®) módszerének köszönhetően leltem meg.
Tanári végzettségem és tapasztalatom, valamint pszichológiai, pedagógiai tanulmányaim már akkor súgtak, de még nem vettem a lapot, csak éreztem, hogy hív befelé a mélybe, hogy támasza, segítője, emelője, értője lehessek magamnak és másoknak is.
A nyelvek és különböző kultúrák megismerése tovább vitt az Úton, mutatta az irányt, hogy hova is kell majd a végén megérkeznem, hogy ne kívül keresgéljek. Így voltam önkéntes Portugáliában a „kerekerdő” közepén a hegyekben, ahol a természettel és állatokkal kapcsolódtam, majd 3 hét után rájöttem, hogy mit is keresek, hogy az a csend, amit keresek, az nem kívül van, hanem belül. Olaszországban felismertem, hogy nem az ember tervez és Isten végez, hanem ez éppen fordítva van: Isten tervez és ember végez. Oroszországban megláttam Önmagam sötét oldalát, amiről azt hittem, hogy eltüntethető a földrajzi helyszín megváltoztatásával. És még sorolhatnám…
Végtelen hála van Bennem minden történésért az életemben, minden eseményért, és rájöttem, hogy semmit sem csinálnék másképp, csak is így mindent, ahogy történt Velem, Bennem, Általam. Köszönöm, köszönöm, köszönöm!
A lelkem hívott az emberekhez és állatokhoz, azonban először ezt a hívást az állatokon keresztül hallottam meg; ők voltak azok, akik először súgni kezdtek nekem, illetve zümmögni méhek formájában. Rájöttem, hogy nem csak az állatok kommunikálnak velünk, hanem a növények, az Anyatermészet, a fák, virágok, a folyók, a hegyek és minden körülöttünk.
Nekünk embereknek ahhoz, hogy ezeket az üzeneteket meghalljuk, “csupán” a szívünket szükséges megnyitni, ezt szükséges megtanulnunk, hogy aztán tisztán, fényesen meghalljuk, meglássuk, megérezzük ezen üzeneteket, jeleket, amelyek körbevesznek bennünket, amelyek vezetnek utunkon, befelé önmagunkba tükröt tartva, segítve bennünket, hogy fejest ugorhassunk az ismeretlenbe, hogy kimozduljunk a komfortzónánkból, hogy szabaddá válhassunk korlátainktól, hogy megfejlődjük önmagunkat.
AZ ÁLLATOK ÉS IRINA
A kiscsibékkel kezdődött 1,5 évesen. A tatár kisfaluban, ahol gyermekkorom nyarait töltöttem el, nagymama házában csibék keltek ki aznap. Nem bírtam nem velük lenni. Addig nem aludtam el, míg nagyim be nem tette őket az ágyamba, így ez volt az első beavatásom az állatok világába. 😊
A gyerekkoromat városban és vidéken is töltöttem bocikkal, libákkal, tyúkokkal, kutyákkal, macskákkal és mindenféle állattal. 10 évesen kaptam meg első kutyámat, egy kis fekete keverék pamacsot, aki Lady névre hallgatott. Sétálni vittem az éjszaka közepén esőben, állatorvoshoz egyedül vittem el, etettem, gondoskodtam róla. Valahogyan természetes volt az egész folyamat, egy percig sem gondolkodtam rajta, hanem szívembe zártam minden egyes pillanatát a kihívásokkal együtt. Majd ugyanez ismétlődött papagáj, hörcsög, kanári barátokkal, és egy újabb kiskutyával, aki a “nagy szerelem” volt. Ő kezdett el úgy igazán ‘beszélni’ nekem, vagyis őt hallottam meg először, de még nem tudatosan. 26 éves voltam, és gyorsan el is kellett őt engednem annak ellenére, hogy tudtam, az életemet mentette meg.
Aztán pár évvel később jöttek a méhek, akik bezizegték magukat a szívembe, lelkembe. Örök és végleges szerelem lett belőle. Aztán a kutyák, cicák, galambok, és újra tyúkok, valamint kecskék és birkák. Volt egy anyakecske, a ’Mami’, akivel a lelkünk találkozott pár percre fent valahol a mennyben annak köszönhetően, hogy tekintetünk egymásba kapaszkodott hosszabb időre. A Szent Szellem ott volt velünk. Ezt hívják “annak a pillanatnak”. Ilyenkor még mindig csak a lelkem kiabált, hogy halljam meg őt végre, mert a testem mást csinált, a testem nem követte a szívemet.
Aztán érkezett Ő, egy kék szemű ‘farkas’, majd egy libegő fülű turcsiorr és egy kis “sakál”. Köszönöm, JóIsten, hogy elküldted őket, hogy általuk ébredhettem, erőt gyűjthettem és léptem. Köszönöm az összes állatnak, akivel valaha találkoztam, kapcsolódtam, hogy ébresztettek, hogy irányt mutattak, hogy jelezték, üzenték az Utat. Végtelen hála nekik és minden égi és földi segítőmnek!
Az állatok mindvégig jelen voltak az életemben, és ez nagyon természetes volt számomra, amiből adódóan sokkal később vált világossá számomra, lettem tudatos és éber arra, hogy az állatok segítőim, a hívásom, és hogy én is segíthetek nekik. Hiszek bennük, hiszem, hogy az állatok tanítanak bennünket embereket, példát mutatnak és visszavezetnek bennünket a természetbe, a zöldbe, saját valódi lényünkhöz, a szívünkbe, lelkünkbe. Ha nyitottak és érettek vagyunk erre, akkor minden választ megadnak.
Kívánok minden egyes embernek ezen a világon békességet a szívébe, nyugalmat, csendességet az elméjébe, igaz Szer-etetet az életébe.
S mindezt kívánom magamnak.
Kívánok minden egyes embernek ezen a világon olyan él-ményeket – legyen az jó vagy rossz –, amelyek elvezetik őt a Fényhez, amelyek által fejlődik és tanul, amelyek tovább viszik őt az életben és ébresztik, mert minden perc és másodperc ezt szolgálja.
S mindezt kívánom magamnak.
Kívánok minden egyes embernek ezen a világon olyan életet, cselekedeteket, beszédet, amelyek a kozmikus törvényeken alapszanak, a SZER-ETETből fakadnak, és csupa megértést – elfogadást – elengedést hoznak.
S mindezt kívánom magamnak.
Kívánom minden egyes embernek ezen a világon, hogy a Szeretetet válassza, azt élje minden helyzetben minden körülmények között – legyen az a helyzet bármi és bármilyen –, mert Csak A Szeretet Van, mert minden így van!
S mindezt kívánom magamnak.
Köszönöm a Mesteremnek, Gábor Mesternek (Dr. Molnár Gábornak)
és minden égi, földi segítőmnek, küszöbőrömnek!
Áldás és Fény, Drága Lélek, Drága Útitárs!
Teljes szívemből értelek:
Irina
(LélekÉrtŐ, IET Mester-Oktató, 21. századi Papnő, Terápiás kutyatréner, Méhész)
Tanúsítványok
Integrated Energy Therapy® Working with Pets
Integrated Energy Therapy® Mestre-Oktatói szint
Kvantummátrix Átalakítás
- 2 pont
21. századi papnők
workshop
Alternatív gyógymódok kutyáknak alapképzés
